A történelem nehéz sorsot rótt az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekre: már a kommunista diktatúra első éveiben menekülniük kellett Magyarországról. A többnyire diplomás szerzetes nővéreket a rend vezetése próbálta külföldre menekíteni. Ausztriába indultak, ahol tíz-tíz fős közösségekben igyekeztek munkát vállalni. A generális anya Magyarországon tartózkodott, nem hagyhatta el az országot. Galavits M. Geraldine nővért bízta meg azzal a feladattal, hogy Rómában, semleges területen hozzon létre egy központot, ahonnan tarthatják a kapcsolatot a szabad világban működő, külföldre menekült magyar nővérekkel.
A megváltós nővérek célja az volt, hogy önálló életet élhessenek, s mivel szerettek volna apostolkodni, arra az elhatározásra jutottak, hogy építenek egy házat, amely a sajátjuk lehet. Geraldine nővér Rómában nyelvtudásával a Nemzetközi Karitásznál kapott munkát, miközben a Vatikánhoz közel egy kicsi házat bérelt magának és zarándokoknak. A bevételnek minden fillérét félretette, akár saját állandó nélkülözésének árán is. Emellett gyalog járkált Rómában, hogy ne kelljen buszjegyet vásárolnia, 1954-ben pedig, amikorra XII. Piusz pápa rendkívüli szentévet hirdetett, már szállásadóként tűnt föl. Geraldine nővérnek addigra sikerült még két rendtársát kicsempésznie Rómába, így hármasban béreltek egy házat a Via Aurelián, amit aztán zarándokoknak adtak ki. A teljes kihasználtság érdekében a teraszon aludtak, még saját szobájukba is vendéget fogadtak. A fegyelmezett spórolás mellett Geraldine a városban élő magasabb rangú egyháziak anyagi támogatását is meg tudta nyerni az ügynek. Geraldine nővérnek tizenegy év kellett, hogy teljesítse a rá bízott feladatot. Előbb kialakította kongregációjának római központját, majd 1960-ban megvásárolták a későbbi Via Tamagno egyik frissen parcellázott telkét, amelyen 1964-re fölépült az utcanév után „Tamagnónak” emlegetett zarándok- és rendház. A „Tamagno” hamar népszerű lett a zarándokok körében, még Mindszenty bíboros is járt ott, Kinga nővér maga is őrzi a találkozásuk emlékét. A nővérek hosszú évtizedeken keresztül fogadták elsősorban a Magyarországról érkező zarándokokat, akiket így Rómában anyanyelvi környezetre, otthonra, szállásra és befogadásra leltek.
Hogy a ház felépült, és ma is áll, az lényegében Geraldine anya kitartó és alázatos munkájának köszönhető. A nővér Linzben hunyt el 1989-ben.
Kinga nővér, a ház történetének leghitelesebb tanúja:
Geraldine anya Kinga nővér nagynénje volt, általa került Rómába. Története nagynénjééhez hasonlóan kalandos: az Iparművészeti Főiskolán végzett restaurátor–freskófestő szakon. Magyarországon gyakorolta is a hivatását, majd rokona meghívólevelével Rómába utazott „fejlődni” – valójában azért, hogy ott novícia lehessen. Szabadidejében ikonokat festett.
„Ez a Gondviselés útja volt, nem a véletlen műve egyik hivatásom választása sem” – Kinga nővér.
Kinga nővér a hatvanas években még dolgozott a zarándokház építésén, a rend korábbi római helynökével, Galavits M. Geraldine nővérrel együtt tolták a talicskát, vagy épp malteroztak, ha arra volt szükség.
Az épületet 2019-ben vásárolta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, majd a Magyar Állam jelentős anyagi segítségével teljeskörűen fel is újították. A zarándokház működtetésével a római Szent István Alapítványt bízta meg az új tulajdonos, de a ház üzemeltetésében aktív részt vállalnak az épülteben tartózkodó megváltós nővérek is, akik a kápolna, recepció és konyha zavartalan működését garantálják.